Közgyolés 2016.05.31

2016.06.4.Korábbi hírek

Az alapszabályban megjelöltek szerint összehívott, érvényes közgyolés, a közreadott napirendnek megfeleloen, elfogadta a 2015. évi mérleget, a közhasznúsági jelentést, valamint az 2005. évi szakmai beszámolót és a 2016. évi moködési tervezetet illetve a beterjesztett alapszabály módosításokat, java részt 97%-os többségi szavazattal.

Az MTSZ elnöke elmondta, hogy a minden idok egyik legjobb magyar triatlonos eredményeiként meglévo 4 riói, olimpiai kvóta illetve a Szövetség utóbbi 2-3 évben megtett útja – ami a pénzügyi és gazdálkodási moködését rendezve, teljesen átláthatóvá és szabályossá téve azt – illetve azok az eredmények, amelyek még születtek az utóbbi években: VB, EB érmek, de persze elsosorban a kvóta miatt mindenképpen számíthatunk majd magasabb támogatási összegre, továbbá elmondta, hogy a kiemelt sportági státuszra törekvok között is az elso helyen állunk.

Ezeket egységesen bíztató jeleknek és eredményeknek látjuk. Ez a magyar triatlonsport elmúlt évei alatt megalapozott sporttársadalmi sikereket vetíti elore. Büszkék vagyunk sportolóinkra, egyesületeinkre, bízunk edzoinkben és az utánpótlás-nevelésben.

 

Közgyolési Jegyzokönyv

Közgyolés Dokumentumai

A témakör egyéb hírei

Triatlon rajzpályázat

Triatlon rajzpályázat

RAJZPÁLYÁZAT Rajzpályázatot hirdetünk, melynek témája a Triatlon sportág. A nyertes egy olimpiai "A" kerettagok által aláírt pólót kap, melyet a Tiszaújvárosban megrendezésre kerülő világkupán vehet...