Poór örül a második helynek

2015.06.10.Korábbi hírek

Poór örül a második helynek

Poór Brigitta, a Merida Maraton Team-CST Salomon és a gyori Széchenyi ESE versenyzoje hétvégén a spanyolországi Plasenciában versenyzett az XTERRA World Tour-futamon.

kisalfold.hu – 2015.06.10. 08:53

Megosztás: Facebook Twitter E-mail

   
A 1,5 km úszást, 41 km kerékpározást és 11 km-es terepfutást a negyvenfokos, rekkeno hoség is nehezítette.

Poór remekül kezdett, elsoként lépett partra, majd a kerékpáros szakaszon egy helyet hátracsúszva, a második pozícióban kezdte meg a futást, amit egészen a célig meg is tudott tartani. A mostani második helyezésével a gyoriek versenyzoje továbbra is vezeti az összetett versenyt.

„Aki kicsit is ismer, az tudja, nagyon nehezen viselem a meleget. Óriási kihívás volt ebben az extrém hoségben versenyezni. Emiatt az átlagosnál nagyobb különbségek alakultak ki a versenyzok között.

Az úszás egész jól ment, illetve a kerékpáros szakasz elso felében is még jól éreztem magam. Húsz kilométer után azonban teljesen megfottem, a futáson már nagyon szenvedtem, és csak a második pozícióm megtartása volt a cél, ami sikerült is” – értékelt Poór Brigitta, aki két hét múlva a görögországi Világkupa-futamon folytatja a versenyzést.

Végeredmény

1. Helena Erbenová (cseh) 3:40.57 óra, 2. Poór Brigitta 3:54.01 ó, 3. Luise Fox (angol) 4:12.13 ó, 4. Christine Herbst (osztrák) 4:45.20 ó, 5. Maria Remedios Mendoza (spanyol) 4:48.30 ó.

 

 

https://www.facebook.com/pages/Po%C3%B3r-Brigitta/1408403782734780oref=hl

http://www.kisalfold.hu/sport/poor_orul_a__masodik_helynek/2433279/

A témakör egyéb hírei

Triatlon rajzpályázat

Triatlon rajzpályázat

RAJZPÁLYÁZAT Rajzpályázatot hirdetünk, melynek témája a Triatlon sportág. A nyertes egy olimpiai "A" kerettagok által aláírt pólót kap, melyet a Tiszaújvárosban megrendezésre kerülő világkupán vehet...