IRONMAN 70.3 BUDAPEST versenyidopont

2015.10.20.Korábbi hírek

Az IRONMAN 70.3 Budapest versenyidopontjáról

 

Az elmúlt napokban sok kommentet kaptunk a jövo évi IRONMAN 70.3 Budapest verseny július végi idozítésével kapcsolatban. Ennek hátterérol szeretnénk tájékoztatni Benneteket.

Az IRONMAN verseny idopontját mindig sokszereplos, bonyolult döntési mechanizmus útján választjuk ki, a különbözo érintettek érdekeit is figyelembe véve. Ebbol adódóan számos kompromisszumot is kell kötnünk a döntés meghozatalakor. A legfontosabb szempontok a jövo évi dátumot illetoen az alábbiak voltak:

    – 2016 olimpiai év, a nyári olimpiai játékokat augusztus 5. és 21. között rendezik Rió de Janeiróban. Ilyenkor természetszeroleg nemcsak a sport iránt érdeklodok, hanem a média is erre koncentrál. Ezzel egy idoben versenyt rendezni úgy, hogy a korábbiakhoz hasonlóan jelen legyünk az írott és elektronikus sajtóban egyaránt, vagyis a leheto legtöbb szurkolóhoz, nézohöz eljussunk – nem lenne célszero.

      – Augusztus 20. idén szombatra esik, így az állami ünnepségek és a tozijáték miatt sajnos lehetetlen városi versenyt rendezni ezen a hétvégén – Budapest ilyenkor az ünneploké.

     – Az eredeti tervek szerint július 23-24-i hétvégén szerettük volna megtartani a rendezvénysorozatunkat, de sajnos az FIA a jövo évi Forma-1 versenynaptárának átszervezésekor épp erre a hétvégére tette át a Magyar Nagydíjat.

    – További két hétvége esik ki a Red Bull Air Race miatt, mivel várhatóan július 16-17-én tartják az egész belvárost érinto morepülo rendezvényt. Ennek elokészületei már egy hétvégével korábban elkezdodnek, ezek pedig épp a versenyeink legfontosabb útvonalait, a rakpartokat érintik. o

    – Ha ennél is korábbra csúsztatnánk a versenyt, az már a június 10-étol egy hónapon keresztül tartó labdarúgó EB-vel és más európai IRONMAN-versenyekkel ütközne.

A megfelelo idopontot megtalálni sohasem egyszero feladat, hiszen rengeteg szempontot kell figyelembe venni. Egyszerre kell szem elott tartanunk a hazai és külföldi versenyzoink, a szurkolók, a szponzorok érdekeit, valamint más eseményekhez is igazodnunk kell.

Az egyre mozgalmasabb fovárosi rendezvénynaptár és a nemzetközi sportesemények sokkal szokebb keretek közé szorítanak bennünket, mint más hazai versenyek szervezoit. Így állhatott elo az a helyzet, hogy versenyünk idopontját a július 30-i hétvégére toztük ki.

Köszönjük a megértéseteket!

Az IRONMAN 70.3 Budapest szervezoi

A témakör egyéb hírei

Triatlon rajzpályázat

Triatlon rajzpályázat

RAJZPÁLYÁZAT Rajzpályázatot hirdetünk, melynek témája a Triatlon sportág. A nyertes egy olimpiai "A" kerettagok által aláírt pólót kap, melyet a Tiszaújvárosban megrendezésre kerülő világkupán vehet...